A webáruházban a számodra is hatékony működéséhez kétféle sütit használunk.

Szükséges cookie-k
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a webáruház használható és működőképes legyen, ezért ezeket nem lehet letiltani.

Marketing cookie-k
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a Te érdeklődési körödnek megfelelő reklámokat és termékeket jelenítsünk meg a webáruházban. Ezeket a cookie-kat le tudod tiltani, de kár lenne, mert egy csomó jó dologról maradnál le.

Részletesebb információ az Adatkezelési tájékoztatónkban.

Kérjük ha egyetértesz, kattints az ELFOGADOM gombra, ha változtatni szeretnél ezen, akkor a Beállítások módosítása gombra. Köszönjük!

Most itt jársz: > Kezdőlap >

Ponty: amit eddig nem (biztos hogy) tudtál róla

Mátéh Csaba

 

Ponty: amit eddig nem (biztos hogy) tudtál róla

Ponty. Magyarországon erre a halra horgásznak a legtöbben. Mégis vannak olyan érdekességek, amiket nem biztos hogy eddig tudtál róla. Olvasd el!

HOGY KERÜLT HAZÁNKBA A PONTY?

A ponty származását illetően megoszlanak a vélemények: egyes tudósok szerint Kína, Japán, Közép- és Kis-Ázsia egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik eredeti hazáját, míg mások szerint őshazája a Fekete- és a Kaszpi-tenger vízrendszere. Európai elterjedéséről keveset tudunk. Steffens szerint a ponty mai európai elterjedése minden bizonnyal a Duna vízrendszeréből indult ki. Többek között ezt igazolja, hogy pontyok vagy más, de a pontyfélék családjába tartozó maradványok azok a csontvázrészek és pikkelyek, amelyek a svájci cölöpépítmények alóli iszapból és Berlintől délnyugatra Flämingben kerültek napvilágra. Előfordulása Európa más vizeiben a kereszténység kora (tudatos terjesztés) előtt nem valószínű.

Vad formájában a pontynak nagyon régen kellett léteznie Európában. A kutatók egy része azt feltételezi, hogy eredetileg a tercierkorban, azaz több mint 4 millió évvel ezelőtt az eurázsiai kontinens teljes mérsékelt égövi zónájában otthonos volt, és elterjedési területe csak az ezután következő jégkorszakok révén oszlott két nyugati és három keleti területre. Kedvelt pontyunk, a Cyprinus carpio carpio eredetileg a Fekete-tenger és az Aral-tó környékén volt honos, majd a jég visszahúzódásával továbbterjedt nyugat felé.

Tudatos haltenyésztési tevékenységgel először az ókori Kínából és a Római Birodalomból származó írásokban találkozunk. Így megállapíthatjuk, hogy a haltenyésztés két kultúrközpontból eredeztethető. A Római Birodalomban kezdetben a fölösleges halzsákmányt gyűjtötték és tárolták. Közben megfigyelték, hogy néhány jól alkalmazkodó halfaj a piscinákban, a nagy tárolókban szaporodni és növekedni is képes. Kínában az első haltenyésztő könyv már időszámításunk előtt 500 körül megjelent, és a ponty tógazdasági hasznosításának igen fejlett formáját ismerteti.

Érdekes, hogy Európában Krisztus születése után csak jó 500 évvel esik szó pontyról, amikor is Theodorik keleti gót király írnoka írásban utasítja a tartományi helytartókat arra, hogy fogjanak elegendő számú “carpio” halat a Dunából, és szállítsák azt a király asztalára.

Megváltozott azonban a helyzet a kereszténység elterjedésével. A szerzetesség, mint életforma alkalmas volt az ismeretszerzésre. Szép példája ennek, hogy Németországban a pontytenyésztés korábbi központjai egyidejűleg vallási központok is voltak. Érdemes megemlékezni a mára már kihalt Aischgründer pontyról, amely olyan kerek volt, mintha ilyenre tenyésztették volna: pontosan elfért egy kerek serpenyőben. A ponty elterjedésében nagy szerepe volt az embernek. A középkorban szerzetesek nevelték, hiszen a böjt egyik legfontosabb étke volt. Ezeknek a szerzeteseknek köszönhetjük a kontinensünkön a háziasított nemes ponty kitenyésztését.

A pontyot évezredek óta tenyésztik, de az biztos, hogy valamennyi pontytípus kiinduló formáját a hosszú, karcsú testű, teljesen pikkelyes vad vagy nyurga ponty képezi.

HOGY NÉZ KI A PONTY?

A ponty alakja örökletes alapon és környezeti tényezők hatására jelentősen eltérhet. Ez a természetes vizekben élő vadpontyokra és a tógazdasági pontyra is igaz. A test magasságának, szélességének és hosszúságának jellemzésére a pontynál négy mutatószámot használunk: a profilindex (a testhosszúság és a testmagasság hányadosa), a keresztmetszetindex (a testmagasság és a testszélesség hányadosa), a fejindex (a testhosszúság és a fejhosszúság hányadosa) és a faroknyélindex (a testmagasság és a faroknyélhossz hányadosa). A vizeinkben élő vadpontynak két formáját különböztetjük meg: a nyurga pontyot (C. c. morpha hungaricus) és a tőpontyot (C. c. morpha acuminatus).

A nyurga ponty teste nyújtott, hengeres. Profilindexe 3,5-4,5; keresztmetszetindexe 1,4-1,8; fejindexe 3,8-4,3; faroknyélindexe 1,4-2,0 értékhatárok között változik.

A tőponty a magasabb hátú, rövidebb testhosszúságú, oldalról viszonylag lapítottabb forma. Ennél a formánál a profilindex 2,8-3,5; a keresztmetszetindex 1,5-2,0; a fejindex 3,6-4,1; a faroknyélindex 1,6-2,2 között van.

A tógazdasági nemes pontynál négy örökletes pikkelyezettségi típust különböztetünk meg: a pikkelyes, a tükrös, az oldalsoros, és a bőrponty. Külső megjelenésében ezeknek az örökletes típusuknak számtalan variációja van, különösen a tükrös pontyok hiányos pikkelyzetének elhelyezkedésében. A bőrpontyok testén is találunk néhány pikkelyt, így azok könnyen összetéveszthetők, a nagyon hiányos pikkelyzetű tükrösökkel.

A pontos megkülönböztetésre azért van szükség, mert a genetikai alapon oldalsoros, és a bőrpontyok olyan gének hordozói, melyek halálos kombinációt adhatnak. Az ilyen génekkel rendelkező pontyok kevésbé életképesek, növekedésük rossz, kevésbé szaporák. Ezek a szempontok késztették a tenyésztőket arra, hogy kiselejtezzék az oldalsoros és bőrpontyokat a továbbtenyésztésből. Az örökletes alapon tükrös pontyok közül is selejtezésre kell, hogy kerüljenek az ezekkel könnyen összetéveszthető variációk.

Jelenleg tehát a nemesítési munkák alapanyagát a pikkelyes és a más típusokkal össze nem téveszthető hátsoros tükrös pontyok képezik. A ponty színe szintén az élőhelytől és a származástól függ. A háta leggyakrabban sötét olajzöld vagy olajbarna, a testoldalon zöldessárga, a has sárgásfehér vagy teljesen fehér. Az úszók szürkés színűek, a páros úszók és a farok alatti úszó vörhenyes

Előfordulnak azonban albínó, kékes alapszínű és narancsvörös példányok is. A narancsvörös pontyok szórványos előfordulása tógazdasági pontyaink között egy 1910-ben Japánból történt importtal magyarázható. Mivel a távol-keleti ponty alfajból kitenyésztett színes díszpontyok termelésével az utóbbi években hazánkban is üzemi méretekben foglalkoznak, természetes vizeinkben is gyakorivá váltak a piros vagy tarka színezetű pontyok. Egy – egy ilyen hal kifogása szó szerint megszínesítheti a horgászatunkat.

A pontyfélék szájállása változó, mutatva a család tagjainak alkalmazkodását a legkülönbözőbb táplálékszerzési lehetőségekhez. A száj körül a fajok egy részénél bajuszszálakat találunk, ezek száma – egy távol-keleti nem kivételével – 2 párnál több nem lehet. A szájüregben nincsenek fogak. Ezzel szemben a ponty alakúak rendjébe tartozó többi halcsaládhoz hasonlóan – nagyon fontos szerepet játszanak táplálkozásukban a garatfogak. E fogak 1-3 sorban helyezkednek el a garatcsonton, és a velük szemben lévő rágólappal együttműködve végzik a táplálék durva őrlését.

A garatfogak elhelyezkedése, száma és alakja fontos rendszertani bélyeg, melynek segítségével még a ragadozók erősen emésztett gyomortartalmában is jól megállapítható az elfogyasztott pontyféle faji hovatartozása. Tipikusan édesvízi halak, csak néhány fajukkal lehet találkozni félig sós vízben. A folyóvizek legfelső szakaszára – a pisztráng-szinttájra – csak néhány kis termetű pontyféle hatol fel.

HOGYAN SZAPORODIK A PONTY?

Ivarérettségét a ponty más és más korban éri el, éghajlattól függően. Trópusi vizekben elég erre egyetlen év, míg nálunk a tejesek 2-3, az ikrások 3-4 év után lesznek ivarérettek. Természetes ívóhelyét a dús növényzettel borított kiöntések adják, ezért a folyók vizének szabályozása a ponty természetes szaporodásának lehetőségét majdnem teljesen felszámolta. A még meglevő természetes ívóhelyek is csak egyes években járulnak hozzá a pontyállomány növekedéséhez, mert a vízállási viszonyok, az árvizek gyors visszavonulása miatt gyakran befulladnak az ikrák vagy a zsenge ivadékok.

A vadpontyok ikrájukat fokozatosan érlelik be, az ívás néhány napos közökkel ismétlődik. A tógazdasági pontyok ezt a tulajdonságot bizonyos mértékben már elvesztették, mert a kedvező tógazdasági környezetben a bőséges tápanyagellátás eredményeként az ikrák fejlődése és érése szinkronizált. (Ez kiválóan megfelel a keltetőházi szaporítás követelményeinek.)

A természetben az ívás 18-20 °C-nál kezdődik, de ennél hűvösebb vízben is megfigyeltek már pontyívást. Hazánkban a ponty ívási ideje április végétől június végéig húzódhat el. Hidegfront betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képződött ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik. A ponty a csoportosan ívó halfajok közé tartozik: az ívóhelyen néhány ikrásból és több tejesből álló csapat különül el.

Akváriumi megfigyelések szerint a 4 órás ívási aktus nagyjából így zajlik le:

  1. a tejes körülússza a nyugodtan úszó ikrást
  2. az ikrás a fenék felé úszik, és ott a tejeshez viszonyítva ferde pozíciót foglal el
  3. az ikrás a fenék felett vízszintesen helyezkedik el, a tejes vele párhuzamosan, közvetlenül mellette áll meg
  4. mindkét hal teste kb. 1 másodpercig görcsösen megremeg, miközben egyszerre történik az ikra és a tej kibocsátása; ez az aktus 1-4 alkalommal ismétlődik
  5. a halak közvetlenül a víz felszíne alá úsznak, a tejes 1-5 percig kering az ikrás körül majd a halak újból a fenék felé húznak, ahol megismétlődik az előbbi „cselekmény”.

Az ikrás testtömeg kilónként 150-200 ezer ikrát érlel, egyes igen súlyos nőstények több mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani. A szürkés színű ikraszemek 1-1,5 mm-es duzzadás után 2-2,5 mm-es átmérőjűek, a növényzethez erősen tapadnak. Kikelésükhöz 3-3,5 nap szükséges.

A lárvák kibújva az ikraburokból, 4-5,5 milliméter hosszúak, a hasuk alatt világossárga szikzacskó található. Ez biztosítja első nyolc napi élelmüket.

A lárvák még úszni nem tudnak, fejjel előre lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel megtapadnak a fenéken. Egy nap után úszni kezdenek első úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék úszóhólyagjukat. Gyakran több napig is eltart, míg feltöltik az úszóhólyagot levegővel.

Természetes körülmények közt a ponty a kárásszal (Carassius carassius) és az ezüstkárász (Carassius auratus) távol-keleti formájával, az aranyhallal kereszteződhet.

Hazánkban viszonylag későn, csak a XIX. század végén indult meg a pontyra alapozott tógazdasági haltermelés. Elsőként Herman Ottó (1888) hívta fel a figyelmet arra, hogy a hazai viszonyaink közt mesterséges termelésre leginkább alkalmas halfaj a ponty. Ő előtte hazánkban a pontyot legfeljebb haltároló tavacskákban tartották rövidebb-hosszabb ideig. Az első valódi tógazdaság, csak 1894-ben épült meg Simontornyán.

Bár néhol még alkalmazzák a ponty természetszerű ívatását, a szaporítóanyag-előállítás döntő részben keltetőházakban, megbízható, szinte iparszerű módszerrel történik. Az egész világon elismert a magyar pontyszaporítási technológia.

HOGYAN ESZIK A PONTY?

Jellemző a pontyra a „vándorlás”, olyannyira, hogy egy jól beidegződött szokásává válik egy-egy útvonal. Azt azért nem mondom, hogy órát lehet hozzá igazítani, de nap mint nap hasonló időpontban jelenik meg egy adott helyen, miközben táplálékot keres. Útját rezdülő növények, vagy a jellegzetes pontytúrás mutatja. A pontytúrás nem más, mint a kereső, az iszapot túró ponty által felszabadított gázok, buborékok a vízen.

Szóval a ponty táplálékot keres, és mint tudjuk, aki keres, az talál. Ez után megközelíti a táplálékot, általában ráfúj, majd felszívja. (Szemben az amurral, mert az amur inkább a mellúszóival mozgatja meg, és szinte harapja a kajáját.) A táplálék felszívása érdekes mozzanat. A száj és a kopoltyúüreg kitágításával vákuum keletkezik, majd az ormány szerű szájával körbezárja a felvett részecskéket. Ha az valóban ehető, azaz az íze és a mérete alapján táplálékként azonosítja, a garatfogához nyomja, összezúzza, lenyeli majd megemészti.

Általánosan elfogadottnak tekinthetjük, hogy a pontyok a testük hosszának 4%-ával megegyező nagyságú táplálékot képesek lenyelni, azaz egy 50cm-es ponty egy 20-as bojlit akár egészben is lenyelhet. Ennél nagyobb is befér a száján, de azt nyelés előtt mindenképpen össze kell zúznia.

Melyik volt újdonság számodra?

Ezek csak érdekességek, de azt tudnod kell, hogy hol keresd a pontyotmit eszik a ponty, és hogyan etess vadvízen. Katt és olvasd el azokat is!

¸.·´¯`·.´¯`·.¸¸.·´¯`·.¸><(((º>

Mátéh Csaba

Tartalomhoz tartozó címkék: ponty